Havas szél süvölt a tájon,
dermesztő hideg a lábom.
Sietni kell most már haza,
kint ne érjen az éjszaka.
Milyen jó: van hova menni.
Nem hajléktalannak lenni.
Milyen jó: van otthon, s gáz is.
Meleg lesz belépvén máris.
És akik ott kint maradnak?
Martalékai a fagynak...
Ki gondol rájuk, Istenem?
Mi lesz, ha meghalnak... velem?
Ki ment fel akkor engemet?
Nem hívtam be testvéremet...
Hiába hiszem: a Tied;
vádol a lelkiismeret!
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
