Leslie Toth: Őszi dalok

Lelkemben születô ôszi dalok
hullanak papírra most elôttem.
Bennem most sok érzés kavarog.
Vagyok még, de már-már elmenôben.

Idôtôl fakított hajam ezüstjén
nem csillan már meg napsugár.
Holnapom sorsom felhôjére ülvén
jelzi, hogy ideje volna menni már.

Az elmúlást én soha nem féltem,
mert születésnek törvénye a halál.
Ha menni kell, hát megyek szépen,
ha végzet kaszájával engem eltalál.

Istent kérem csak, hogy  megadja
az emberhez méltó csendes távozást.
Végnapjaim kínját viselve, marassza
tôlem el messzire a fájó jajgatást.

Lesz-e még telem? Azt ki tudja!
Vagy ôszömben hulló sárgult levél
leszek majd, mely szeleken futva
messzi tájakra, hosszú útra kél.

Maradnék én, mert ezernyi dolgom
És sok gondolatom van befejezetlen.
De kívánságom én hiába mondom,
bírám a sorsom, ô dönt felettem.