Rohantam zúgva zord hegyek között.
Inni adtam szomjas madaraknak,
S tajtékom part menti fákat öntözött.
Buktam át számtalan vízesésen,
Szelekre bízva azok moraját.
Sziklák terelték utam a mélyben.
Vittem magammal a létnek sok baját.
Magamnak új medret kivájva
Futottam enyhe lankák felé.
Közben száz új testvérre találva,
Sorsunk a közös létünket érlelé.
Összefonódva testvér éveimmel,
Szelídült egyre a vad futás.
Életem folyamát követtem hittel,
Mert folyó-férfivé érlelt az akarás.
Utamnak lassan végére érve,
Már látszik — ott vár az óceán.
Bánatot én nem érzek mégse,
Mert ittlétem hiába nem volt talán.
Születtem forrásból sebes pataknak.
Lettem lassan hömpölygô folyó,
— kinek útjára társat ôszi fák adnak —
Hátán hullt leveleket hordozó.
