Vörös István Áron: Elrabolnám a Karácsonyt

Elrabolnám a Karácsonyt.
Elrabolnám, aztán nem adnám vissza soha.
Pedig az alapötlet nem lenne mostoha.
A félreértések elkerülése végett,
én nem vetem meg a karácsonyi szépséget.

Szeretem a gyertyát, s fát.
A csillagos terítőt, a bejgli illatát.
A szívből érkező ajándékok szimatát.
De miközben egy kis csomagot bontogatok,
Elvesztem a Karácsonynak szent pillanatát.

Egy vallomás következik.
Én nem vettem nektek semmit, és hogy tudjátok:
meglelem a cukrot, bárhová is dugtátok,
Én nem viccelek. Közben, szerintetek most is.
De hát nem ismertek, ezt honnan is tudnátok.

Majd a mama fordul hozzám:
"És a lányokkal mivan?" - Az, mi egész évben.
Csak ez nem érdekel az év többi részében.
Pislognak az asztalnál, ezt nem hitték volna,
de azért megnézünk egy filmet a tévében.

A Télapu trilógiát.
A szaloncukor elfogyott, bejgli már nincs,
Bár talán hívhatnátok annak, nem vagyok grincs,
mert nem hiszek a tündérmesékben, csak egyben:
a nevetés Karácsonykor a legnagyobb kincs.

Elrabolnám a Karácsonyt.
Elrabolnám, aztán nem adnám vissza soha.
Pedig az alapötlet nem lenne mostoha.
Egy családi hahota, vagy egy mosoly-falat,
de sajátom rám fagyott az angyalka alatt.