Szabó Rita: Éj

Fekete szempár,
tüzed ragyogó láng,
melytől ég még a szám,
s lám, elillan az álom,
hiszen hiába is várom,
hogy valósággá váljon,
mit régóta hőn áhítok.
Mindhiába. Mint annyiszor,
most is csak sóhajtani tudok.
Lám, az idő telik,
s a Föld folyton forog.
Ködfátyol! Ruhád leomol,
s mindent ellep megint,
mint már oly sokszor,
s a végidő búcsút int.