Baráth Sándor: Kihűlt szerelem

A csillagok szétfoszlók, üresek,
Pirosas kékjüket homály issza fel.
Éj kaszál, messzi, távoli terek
Labdái, akár egy eltűnt szerelem.

Görnyedten nézem e nagy sötétséget,
Pupillám tágul, ég fáradt szemem,
Pillanat, mely évek sorába lépett,
Emlékké vált, s lett keserves teher.

Zárom pilláim, mind reménytelen,
Mi jövőt ígér, hisz a múlt feléget
Vágyat, érzést, a csend üvölt velem,
Megpróbállak mégis feledni Téged.