208 éve Londonban megszületett Benjamin Disraeli, Earl of Beaconsfield angol konzervatív politikus és író.
Konzervatív Párt egyik megalapítójának Disraelit tekintik, mert ő egyesítette a konzervatív ideológiát a szociális reformokkal és a gyarmatokat fejlesztő, erőteljes külpolitikával.
Viktória királynő barátságát kihasználva erős hatalmat épített ki, közegészségügyi törvényt alkotott, a nyomornegyedeket felszámolta, ipartörvényei mérsékelték a kizsákmányolást, törvényt hozott a kötelező elemi oktatásról, szabályozta a szakszervezetek jogi helyzetét. Első külpolitikai sikere a Szuezi-csatorna részvénytöbbségének megszerzése volt – ezt már a parlamenti jóváhagyás előtt megtette -, majd javaslatára Viktóriát India császárnőjévé koronázták. Az 1877-78-as orosz-török háború idején az indiai utat féltve egy flottafelvonulással megállította az oroszokat.
Idézetek tőle:
Nem a körülmények teremtik az embert; az ember teremti a körülményeket.
Mindnyájan szeretetre születtünk. Ez a létezés alapelve.
Benjamin Disraeli számomra rokonszenves brit politikus volt. Ha egyáltalán beszélhetnénk arról, hogy én valamelyik ideológiai irányzathoz tartoznék, azt mondhatnám, hogy a konzervativizmus áll hozzám a legközelebb.Az én konzervativizmusom a hagyományápolás- és teremtés. Erre a szilárd alapra építhetjük az emberi boldogsághoz elengedhetetlen újításokat.