Gravest Rosemary: Másik élet

Vannak napok, s magam vagyok.
Semmi örömet nem kapok.
Vannak napok, mikor csak sírok,
Egymagam ülök, és csak írok.

Vannak napok, mikor nem érdekel,
Bármit mondanak, az sem, hogy létezel.
Élek, s érzem, boldog vagyok,
Az égen a csillag nekem ragyog.

Vannak napok, mikor tombol a bánat,
Semmi más, csak a keserűség árad.
Ordítok, félek, de kérlek, ne bántsad,
Nem érdekel semmi, csak az önsajnálat.

Vannak napok, mikor szenvedek,
Minden észbe vág, semmit sem engedek.
Fel-feltörnek emlékek és hibák,
Egymásnak támadnak a véget nem érő viták.

Vannak napok, mikor már nem nő virág,
Hiába az elfojtás, a belsőm kirág.
Tagadnám, hogy nem, hogy ki is vagyok.
De elmém nem tűri, szüntelenül nyafog.

Vannak napok, mikor megfog egy gondolat.
Ki az, ki elűzi a bennem lakó démonokat?
Ki az, ki az, ezt szüntelenül kérdezem,
De választ nem kapok, hiába kérlelem.

Vannak napok, mikor felfogni képtelen.
A vágy lassan lenyugodni kénytelen,
Csak élem egy boldog ember életét,
Vígan dalolom egy másik énekét.