Egy világ, melyben nem létezel,
Nem is világ már énnekem.
Üres placc az éterben,
Lélektelen, sivár hely.
Mégis itt élnem muszáj,
Ahol a bú a legnagyobb király,
Fokozatosan felemészt a magány,
Egyre kecsegtetőbb az önfeláldozás.
Egy dolgon járna csak agyam,
Bárcsak valami visszafordítana,
És józan eszet adna,
Hogy ne kergessen a vég napja.
Mindenem adnám örökre,
Csak újra lássam szemedet,
Foghassam kezedet,
Érezzem kötelékünket.
Amit tudok, hogy itt
Nem lesz soha senkim,
Ki képes lenne azt nyújtani,
Amit te adtál nekem eddig.
Nagyon remélem, hogy tudod,
Ha netán erre fordulna az állapot,
Melyet nem kívánok, ó, dehogy!
Mi lenne az én legnagyobb bajom.
Fejemből ki nem vernélek,
Örökké önzetlenül szeretnélek,
Ha hívnál, ott teremnék menten,
Érted meghalni készen.
Hiszen ez igaz szerelem
Egy áldás, mely hihetetlen,
Eldobni lenne a legnagyobb vétek,
S a biztos pusztulás jönne véle.
Nem is világ már énnekem.
Üres placc az éterben,
Lélektelen, sivár hely.
Mégis itt élnem muszáj,
Ahol a bú a legnagyobb király,
Fokozatosan felemészt a magány,
Egyre kecsegtetőbb az önfeláldozás.
Egy dolgon járna csak agyam,
Bárcsak valami visszafordítana,
És józan eszet adna,
Hogy ne kergessen a vég napja.
Mindenem adnám örökre,
Csak újra lássam szemedet,
Foghassam kezedet,
Érezzem kötelékünket.
Amit tudok, hogy itt
Nem lesz soha senkim,
Ki képes lenne azt nyújtani,
Amit te adtál nekem eddig.
Nagyon remélem, hogy tudod,
Ha netán erre fordulna az állapot,
Melyet nem kívánok, ó, dehogy!
Mi lenne az én legnagyobb bajom.
Fejemből ki nem vernélek,
Örökké önzetlenül szeretnélek,
Ha hívnál, ott teremnék menten,
Érted meghalni készen.
Hiszen ez igaz szerelem
Egy áldás, mely hihetetlen,
Eldobni lenne a legnagyobb vétek,
S a biztos pusztulás jönne véle.
