Ma hallottam, hogy sír a szél.
Először azt hittem, csak pletykál,
a leveleknek mesél
a hátán hordott gerlekacagásról,
az öregedő nyárról.
A kalászok közt vérző pipacshadról,
szelíden mosolygó búzavirágról.
A hozzájuk simuló életekről,
miket - míg felcseperedtek -
gondosan rejtett,
s a szemekről
amit a tábla elejtett,
és téli odúkban
tartalékok lettek.
De ahogy jobban figyeltem,
már hallottam, hogy nem mesél.
Lázasan, betegen sír a szél.
Siratja a meggyötört világot,
ami teremtője tenyerén lángol,
s mintha pusztulni akarna,
egész nyáron
boszorkánytáncot táncolt.
irodalom.jpg)
0 Megjegyzések