Molnár Jolán: Fénytörés

Pincehidegen tárol csírázó emléket,
kicentizi a mérhetetlent, tetőt
hágva ágál, tátogó léket
hasít a Mennybe, kizsarolja az elérhetőt;
ereget lila gőzöket, néha
szemetel, ürít, töltekezik, sőt
habzsol, és bedunsztolva múltját, léha
szajhaként felkínálja a jövőt.
Bordák xilofonján zene
kalapál, mikor rányílik szeme
a felfokozott valóra, min részeg
révülettel kérődzik. Nem kért ő
kődió-hitet, sem eszmékkel kísértő,
féregrágta szabadságot. Álmodik merészet,
míg rájön, a szivárvány csak talmi
fénytörés betonon szétfolyt olajfolt
színén. Bezsákol néhány elgurult mosolyt,
és leszáll csonthéjas csöndet aszalni.