Ülök egy fatönkön
a zátony közepén,
és elmerengek az
életem történetén.
Mikor egy bába a
világra segített
körülöttem volt ott
rengeteg szerkezet.
Horog, fogó, kampó,
más segítő szerszám,
nehéz szüléseknél
van belőle százszám.
Dáridó zaja cseng
vissza a fülembe,
mit a rokonság ült
megszületésemre.
Nem tanultam sokat,
akárhogyan kérték,
hiába is vártam,
nem jött a segítség.
Később sisak került
a borzas fejemre,
sötét árnyék borult
már az életemre.
A közút volt akkor
sajnos munkahelyem,
kátrány folyt az úton,
dolgoztunk rendesen.
Maradtam melósnak
egész életemre,
berendezkedtem hát
az önvédelemre.
Mindennapos robot,
ez az osztályrészem,
nehéz munka után
érzem, hogy öregszem.
Szomorú sorsomat
már hiába bánom,
nem tanultam semmit,
most csak azt sajnálom!!!
0 Megjegyzések