Könyv lapszirmú virág te mindahány
Tenmagad körbeérő pólusa
Nem mint a lomb amit fa földre hány
Ólom-ujjaknak habkönnyű tusa
Tovatünedeztén a más-világnak
Sehova-utazód partodon állhat
Kiperdülvén belőled mit se kérdve
Szigeted vezet-e akármi révbe
Széltén-e hosszant kívülről s betéve
Vagy megugatva izmok csenevésze
Vágy és lemondás köz- s magán-utálat
Kit elveszítvén újra megkívánlak
Bekötött kikötő cingár s busa
Konok hajós rablott királyleány
Kit pőrén ringat vers-koturnusa
Vagy ékes öv s kis tőr az oldalán:
Te Könyv-Virág túlburjánzó Hiány
A púpos klaffogók torz ritmusa
Olaj-papír-suhamló dallamán
A testek rítusának mímusa
Kiállhatatlan mint mind ha kiállhat
Holott kik így nem állják erre vágytak
Történeted akár bűnünk erénye
Vagy mint ha rézsű omlik a fenyérre
Vagy tűlevélként nősz a lomblevélre
Nem emlékezhetsz már faháncs levére
Könyv mit elébb! mit hogy mely hon javának
Szolgája lennél! lelkek padlatának
Mely rongya! még hogy! evidencia
Mit nem hiszünk s úgy művelünk talán
Mint a légi földmíves mer Ura
Így parancsolt – s így lett ő is talány.
