Nagybátyám nyugdíjasként is
kénytelen dolgozni, mert hajtja nagynéném, jobban, mint a hashajtó.
Három szőlőskert, meg a
dinnyeföld, ad elég munkát mindkettőjüknek. Nénikém minden idejét a művelésükre
fordítja és termel, mindenféle
zöldséget, melyet aztán a városi piacon értékesít. Hajtja a pénzt, pedig nincs
gyermekük, rászorulva sincsenek, ám számára életcél a kofálkodás. Ha eladja a
saját termést, akkor felvásárolja a falubeliekét, olcsón, persze, hogy haszon
is legyen rajta, s viszi a piacra eladni.
Bácsikám már szívesebben lazítana
a tempón.
Magas szikár ember, kék szemében
pajzán csillogás:
-
Tudod, kislányom, véletlenül a gazzal együtt
kikapáltam az uborkát is. Tudod, mit tett a nagynénéd? Mérgében kiöntötte a
névnapomra félretett húszliternyi boromat. Meglásd, pótolom én, dinnyeborral!
Kinn vagyunk a szőlőben. A
húgommal kikarikáztunk, ott állnak a biciklik a kunyhó előtt, a diófának
támasztva. Innivalót is kerül, az öregnek egy üveg bor, nekünk egy-egy doboz
sör.
Hat óta már elmúlt, laposan süt a
nap.
-
Mit segítsünk? – kérdi húgocskám, de az öreg
csak int, semmit.
-
Nem dolgozunk, gyertek, üljetek le a hűvösbe,
elbeszélgetünk, elszopogatjuk az italunkat. Akad még harapnivaló, kóstoljátok
csak!
Kissé száraz krumplis pogácsával
kínál az öreg. Egyet elrágcsálok, jobban is esik rá a sör.
-
Holnap már megyek a dinnyeföldre – kortyol az
öreg egy nagyot a borból, - lopják a dinnyét. Csinálok egy kunyhót és
kiköltözöm egy hétre. Egészen addig haza
sem megyek, míg nem jön nénétek a dinnyeszedőkkel.
-
És hogy csinálja a dinnyebort, bácsikám? –
érdeklődik húgom.
-
Majd megtudod, idejében – mosolyog az öreg és
rám kacsint.
Sejtem én, hogy sántikál
valamiben. Negyvenévi házasság alatt megtanulja, hogy asszonnyal vitatkozni
lehet, de nem érdemes. Ennél sokkal finomabb eszközei is vannak az elszánt
férjnek, főleg akkor, ha számíthat a többiek szolidaritására is.
-
Felszedtem két sor krumplit, haza kell vinni.
Hat zsákkal lett. Szóljatok be hazafelé menet a Süveges barátomnak, fogja be a
gebéjét és jöjjön érte.
-
Hazatoljuk biciklivel, mindenkinek két zsák jut
– lelkesedik testvérkém, de leintem.
-
Igaza van a nővérednek, kár lenne cipekedni. Meg
aztán, nem is találkoztunk. Kapnék, ha megtudná nénétek, hogy borozgatással
töltöm az időt.
Negyed nyolckor mi már otthon
vacsorázunk.
Másnap nénikém büszkén meséli,
hogy bácsikánk hat zsák krumplival este kilenckor ér haza. Milyen rendes az
öreg, két piac is kell, hogy eladja.
Délután indul az öreg, ki a
dinnyeföldre. Persze, minket nem nagyon engednek ki, de segítség címén részt
vehetünk a kunyhó építésében.
-
Lányok, voltam katona, gyerekjáték, meglátjátok!
Felpakol hát bennünket is,
biciklistül, Süveges bácsi, és amint bácsikánk mellé ül a bakra, noszogatja
lovát:
-
Indulj, Hóka, mindjárt lemegy a nap!
Könnyedén húzza a szekeret Hóka, meg
sem kottyan neki a súly.
Nem kétlem, hogy bácsikám volt
katona, ám Süveges bácsi nélkül sohasem készülne el a masszív kis kunyhó.
Áldomást isznak rá, a mi segítségünk jutalma pedig egy jókora érett dinnye.
Nehéz választani a több száz,
tízkilósnál nagyobb dinnye közül. Se szeri, se száma, a kétökölnyi, apró
dinnyéknek, melyek meglapulnak a nagyok árnyékában.
Gyorsan telik a hét, legalább is
számunkra.
Feljön a nap, a dinnyeszüret
napja.
Nénikénk mindent előre elrendez. Hajnalban
leszedjük a dinnyét, teherautóra rakjuk, irány a piac! Mi pedig, segéderők,
jöhetünk haza a bácsikánkkal, aki kivételesen pihenéssel töltheti a napot.
Mire mi kiérünk, hat óra lehet, s
áll a bál. Nyoma sincs a nagy dinnyéknek, csak a sopánkodás hatalmas. Hajnalban
elpilled bácsikám, s mire megébred, a dinnyéknek lába kél, csak az apraja
marad.
Nem imádság, melyet nénikém
hajtogat. A hat-nyolckilós szórványban otthagyottakat fel kell szedni mind egy
szálig, az még eladható. A többit, de a legkisebbet is, haza kell vitetni
Süveges bácsival. A javából savanyúság lesz, a többit meg megeszik a jószágok.
-
Jövőre csőszt fogadunk, mert felőled még a
kunyhót is ellophatnák! – füstölög nénikém, miközben felkapaszkodik a
teherautóra, a sofőr melletti ülésre.
Döcögve indul a teherautó, lassan
kanyarodik az országútra.
-
Hogy van az, bácsikám, hogy a szomszéd földjéről
egy dinnye sem hiányzik?
-
Úgy, kislányom, hogy azt nem adtam el! Az nem a
miénk! De megvan a borom ára! Akár két hektót is vehetek az árán!
Azóta tudom, mi is az a
dinnyebor!
0 Megjegyzések