A
József Attila Kör Irodalmi Egyesület augusztus 28. és szeptember 2.
között, 24. alkalommal rendezi meg hagyományos irodalmi táborát a
szigligeti Alkotóházban. Az idei tábor kiemelt témája az irodalom és a
digitális kultúra kapcsolata lesz.
Ebben a témakörben a kerekasztal-beszélgetések az e-könyvek
helyzetét, jövőjét, a szerzőiség és a szerzői jog 21. századi kérdéseit,
valamint a digitális archívumok, könyvtárak és múzeumok kihívásait
mutatják be a meghívott szakértők segítségével. Ennek megfelelően
a délutáni vendégelőadó György Péter esztéta, médiakritikus lesz.
A táborban ezen kívül szó lesz még a JAK-füzetek indulásának 30.
évfordulója kapcsán Fasírt – újratöltve címmel a fiatal irodalom akkori
és mai problémáiról, vitáiról, teljesítményeiről, valamint a JAK Retro
sorozatban Sziveri János költészetéről a
szerkesztők, kritikusok, egykori pályatársak és követők részvételével.
Idén az ImPulzusban Darvasi László Vándorló sírok című
kötetéről beszélgetnek a kortárs kritikai vitasorozatok (ÉS-kvartett,
Előhívás, Pókháló, Kritikustusa) képviselői. Drog, film és irodalom
művészeti összefonódásairól hallhatnak az érdeklődők a Kubiszyn Viktor, Garaczi László és Bajtai András triótól. Továbbá az experimentális költészet és a hazai (neo)avantgárd szcéna kiemelkedő alakja, Szkárosi Endre is ellátogat Szigligetre. A fiatalabb alkotók közül pedig ezúttal a FÉLonline és a vajdasági Híd Kör tagjai lépnek fel.
A JAK Világirodalmi Sorozata kapcsán J. M. Ledgard Zsiráf és Mark Collins Hazátlanok című művét, majd a JAK-füzetek friss szerzőit (Áfra János, Bencsik Orsolya, Nagypál István és Váradi Nagy Pál) mutatják be.
A délelőtti versszemináriumot Schein Gábor, a prózaszemináriumot Szécsi Noémi, a drámaszemináriumot Vinnai András vezeti, a költészet kedvelői különlegességként pedig a slam poetry alapjait sajátíthatják el Závada Péter, Süveg Márk és Simon Márton segítségével.
0 Megjegyzések