Hogyan halt meg József Attila?

Irodalmi tallózó | A költőzseni után – picit szabadon -, kutattam halálának körülményeit, de mit érdekel a kutatás maga?! Rögtön le kell szögezni; kriminalistaként is apokaliptikus érzés József Attilával foglalkozni, noha a siker még ekkor sem prolongált, hiszen a végletek embere, s nehezen követhető érzelmi sinusgörbéje ritkán árul el valamit. (...) Precízen árnyalt képet talán sohasem kapunk róla, mert a retusőr keze mindig megremeg, sejtelmes lénye úgy viselkedik, mint egy digitális animáció. Még Ignotus is így fogalmaz: „Barátom volt, nem ismertem.” 

részlet Dr. Garamvölgyi László azonos című cikkéből és könyvéből

Mindazonáltal eszem ágába nem jutott merényletet elkövetni az irodalomtörténet ellen, pusztán zsaru mivoltomból eredően, iparkodtam rekonstruálni a történteket, mégpedig kriminalisztikai módszerekkel; a bekövetkezett halál okainak, egyetlen, lehetséges verzióra történő szűkítése volt a célom. Tény – nyomozói tapasztalatomra alapozva – prekoncepciómban szerepelt, hogy József Attila öngyilkossága minden tekintetben atipikus. (...) Számos más, releváns bizonyítékkal tudom cáfolni az öngyilkosságot, hiszen a tragédia napján, illetve előtte olyan dolgok történtek, amelyek újfent az önkezűség szkepszisét támasztják alá (...) Azonban előbb nézzük, hogy a több évtizedes vélekedések, irodalomtörténeti „axiómák”, különböző publikációk során, milyen verziók láttak napvilágot József Attila halálával kapcsolatban.

I.)
Az öngyilkosság. Kétségtelenül, ez tartja magát a legmakacsabban, ám ennek okára a legegyszerűbb magyarázatot találni. József Attila halála után megjelent valamennyi híradás ezt preferálta. Az Esti Kurír december 5.-iki száma, címlapon, öles betűkkel hozza; ”József Attila, a kiváló költő a vonat elé vette magát és meghalt.” A cikkben ez áll; ”… este nyolc órakor a balatonszárszói állomáson keresztül haladó tehervonat elé vetette magát József Attila költő és a mozdony kerekei darabokra szaggatták.” Ez a nagyfokú pontatlanság többszörösen is káros a tények megítélésének tekintetében, hiszen nem nyolc órakor, hanem 19 óra 36 perckor történt a baleset (mellesleg a nyolc órai vonat simán megérkezett és továbbhaladt – könyvem mellékletében szereplő MÁV jelentések igazolják), József Attila nyolc órakor már halott volt! Nem haladt keresztül a tehervonat, hanem állt, hiszen tejeskannákat pakoltak föl! (Bizonyíték: MÁV jelentések, csendőrségi jegyzőkönyv és helyszínrajz). A mozdony kerekei alá egyszerűen nem kerülhetett, ha a 15.-ik és a 16.-ik kocsi között halt meg! Kiváltképp nem szaggathatták darabokra a mozdony kerekei – ugyan nem is került oda -, de a sérülések tekintetében perdöntő, Dr. Csapláros Imre orvos szakvéleménye, ami ugye azért, bizonyíték!(...)

A Pesti Naplóban, Pálóczi Horváth György tollából „Az öngyilkos József Attila” címmel nekrológ jelenik meg, Azt Esti Újság, mindössze tizennyolc sorban tudósít, de a cím itt is ez, „Vonat elé vetette magát József Attila költő”. (Érdekes, hogy még ebben a szösszenetben is kiemelik; a vonat teljesen szétroncsolta és azonnal meghalt.) (...) A sajtó tehát – mint látjuk –megadta az alaphangot, kinek jutott volna eszébe kételkedni, „hiszen ezt írta az újság!” A Szép Szó 1938. januári-februári összevont emlékszáma, csak olaj volt a tűzre, hiszen a visszaemlékezők –zömmel személyes élmények alapján – az öngyilkosságot tényként kezelik, nem mulasztják el becsempészni József Attila önéletrajzi írását sem, amiben persze maga említi gyerekkori incselkedését a halállal. A legtöbbet Bak Róbert ártott, ezzel a két sorral: „Ezt a széket odébb tóni,/ Vonat elé leguggolni”. Még József Jolán is átveszi ezt az idézetet, az 194O-ben megjelent könyvében. (...)

Sokáig tartotta magát az a tudományosan soha meg nem alapozott vélekedés, hogy József Attila súlyos beteg, skizofrén, amiről mindenki tudja, hogy tudathasadásos elmezavart jelent. Nos, az önkezűség mellett érvelők számomra kézenfekvő módon erőltetik – és hozzák összefüggésbe az öngyilkossággal – az elmebajt, hiszen egy bolondra nem lehet vigyázni! Csakhogy József Attila nem volt elmebeteg! Németh Attila pszichiáter, 2OOO-ben megjelent könyvében ezt írja: ”Bak Róbert gondolatmenetét követve nem lepődünk meg a skizofrénia diagnózison, ugyanakkor Flóra visszaemlékezését és József Attila leveleit olvasva a skizofrénia kórképet nem érezzük megalapozva. Ez ugyan beleférhet a borderline személyiségzavarba – hiszen ez egy nagyon tág diagnosztikus kategória – de talán még jobban illik az affektív betegségre. Az affektív betegség; hangulatzavar, depresszió és a mánia különböző formái”.

Ez akár – teszem már én hozzá – egy populációra is érvényes lehet, különösen a két világháború között! Dacára annak, hogy semmilyen írásos dokumentum (anamnézis, kórrajz, kórlapmásolat, zárójelentés stb.) nem maradt fenn, még a Siesta Szanatóriumból is eltűnt (megsemmisült) állítják; beteg volt József Attila.
Mit jelent ez a kriminalista számára? Egyértelmű. A kriminalisztikai, eljárásjogi (akkor és most hatályos) perrendszerű bizonyítás értelmében: ami nincs, nem létezik, bizonyítékként nem jöhet szóba, nem értékelhető. Márpedig hitelt érdemlő dokumentum a mai napig nem került elő, valószínű nem is fog (...) Úgy gondolom, ha József Attila állítólagos betegségét semmilyen, bizonyítékként értékelhető dokumentum (tárgyi bizonyítás) nem támasztja alá, akkor nem volt beteg, és egészséges embernek kell tekinteni, mindaddig, amíg ezzel ellentétes bizonyíték nem kerül elő, amire fikarcnyi esély sincs! (Mindez természetesen patológiai értelemben).

A továbbiakban tekintsük át, mégis mi szólna az öngyilkosság mellett, mit állítanak az e teóriát preferálók:
1.)
Ilyen lehet a már említett betegsége, amely – remélhetőleg az előzőekből világosan kiderült – szóba sem jöhet (ti. a skizofrénia), tehát a cselekménnyel korrelációba egyáltalán nem hozható.
2.)
Szerelmi csalódásai, főleg a legutolsó, a Flórával való viszonya. Itt még „búcsúlevél” is van, amely a tragédia napján kelteződött. Sőt érkezett egy, december 3-án is – maga Flóra számol be erről -, amelyet pénteken délben kapott, s a következő, vasárnapra (december 5.) invitálja. Ez elveszett. Kár. Itt van viszont az „igazi”, íme:„Kedves Flóra! Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. ’Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!’ – ezt Kosztolányi írta. Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet. Attila. U.i. Kérem, vasárnap már ne jöjjön.” Sajnos ez a levél nincs a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) birtokában, így nem láthattam, ám ettől még létezhet. Ez kétségtelenül tipikus búcsúlevél, ilyet az ír, aki szakít szerelmével, de nem az, aki öngyilkosságra készül! Ez egy „elbocsátó, szépüzenet”. A szakításról pedig már korábban döntött, azon a félresikerült, félreérthető napon, amikor Flóra meglátogatta szárszón. Az öngyilkosok búcsúleveleinek, azonban vannak kritériumai, mind hétköznapi, mind pedig (büntető)jogi értelemben. Rendszerint közlik a végleges elhatározást (hiszen azért írják), van tárgya, oka, alanya, a szerelmeseknél jellemzően az, akinek írják, akitől búcsúznak. Van végrendelkezés, amint azt az internátusban is tette. Az öngyilkosok ilyen lényegtelen momentumokkal nem fecsérlik az időt „ettem az almákból”, kit érdekel?! Arról persze már nem is beszélve, hogy egyetlen szó nincs a levélben arról, hogy megöli magát.(...)

3.)
Amikor József Attila öngyilkosságát atipikusnak nevezem, pontosan a búcsúlevelek hiánya miatt (és persze még sok mindenért) teszem, ellentétben azokkal, akik nemes egyszerűséggel, minden utolsó karcolatát búcsúlevélként aposztrofálják, vegyük tehát őket sorra. Általában öt búcsúlevelet emlegetnek, nagyon helytelenül, de nézzük a címzetteket: Ignotus Pál, Cserépfalvi Imre, Bak Róbert és a két hölgy, Szántó Judit, végül Kozmutza Flóra. Ismeretes, Ignotus Pálhoz írt búcsúlevele nincs a PIM hagyatékában, ettől még elvileg létezhet, bár furcsa, hogy eddig nem bukkant elő. Hogyan kerül ez a levél a köztudatba? Ignotus Pál, közvetlenül József Attila halála után beszél erről, amelyben ezt az utalást„… hozzá kell tennem, azonban kétségeim vannak, vajon egyáltalán jó költő voltam-e?” úgy értelmezi, hogy barátja már lélekben feladta a küzdelmet. Hangsúlyozom ez a levél nincs meg. Vajon mit bizonyít ez a dilemma?! Csak a múlt idős szerkezete miatt kapták fel, no és persze Ignotus kommentárja miatt!

Cserépfalvi Imrének ezt írja: „Kedves Imre Barátom! Bocsáss meg, hogy elkésve írok. – Ha szükséges még tőlem vers az anthológiába, kérlek, választassa ki Cs. Szabóval (ha még ő a szerkesztő) a könyveimből. Hiszen nem volt új versről szó. – Én itt három könyvet találtam: Lea Chatiments és az Anthologie dea Écrivains Franqaia du XX Siccle, Poésie, - Tome II. –Ezeket a könyveket még ma postára adom. Szeretettel üdvözlöm a családodat. József Attila” Ez búcsúlevél? Senki nem gondolhatja komolyan, mint a következőt sem: „Kedves Judit” Sok szeretettel üdvözöllek. Attila”. Utoljára a legvitatottabb Bak doktornak: „Kedves Doktor Úr! Sok szeretettel üdvözlöm. Hiába kísérte meg a lehetetlent. József Attila.” Ennek is alapvető fogyatékossága, hogy nem utal semmilyen módon az önkezűségre. Mindössze arról tájékoztatja orvosát – akivel különben előző napon hosszan beszélgetett -, hogy maga veszi kezébe gyógyulását, saját módszerrel, amint ezt Jolánnak is mondta, jelezte. Már nem bízik az orvosokban, az analízisről néhány, magát specialistának nevezőnél többet is tud, de nem akarja megsérteni.

Csokorba szedem, és tételesen megdöntöm az öngyilkosság vélelmét:

-A legfontosabb: minden tekintetben atipikus az öngyilkosság, hiszen aki úgy akar véget vetni életének, hogy vonat alá ugrik, azt egyfelől a nyílt pályán teszi, másfelől a vonat elé, a mozdony alá veti magát (vagy előre kifekszik a sínekre). Látjuk, milyen nyögvenyelősen fogalmazzák meg, még az ilyen értelemben szakembernek tekinthető vasutasok is, hogy hová ugrott, hol mászott át, ment-e már a vonat vagy robogott? Mi, és hogyan okozta a sérüléseket és legfőképpen hol? Igaz, Szabolcsi Miklós, de mások is, mindezt nagyvonalúan kezelik„Hogy aztán a teherkocsi oldala okozta-e a halálos sérülést, vagy a két kocsit összekötő vonóhorog – technikai részletkérdés”. De hát ők nem kriminalisták. Az igazi öngyilkos szándéka végleges, ezért még arra is ügyel, hogy ebben véletlenül se akadályozza meg senki. A megmásíthatatlan szándékot végre akarja hajtani, nem kíván tanúkat – esetleg lebeszélik, megmentik – és szenvedést! (...) Az öngyilkosnak tudnia kell, mikor jön a vonat. Ha József Attila azon a napon tényleg öngyilkos akart volna lenni, s ha már egyszer sétálgatott, vajon miért nem várt még 24 percet, hiszen jött a nyolcórási, menetrendszerű személyvonat?! (Ez a tehervonat a baleset ellenére 19,55 órakor továbbment). Aznap negyedszer ment át a síneken. A tipikus vonat-öngyilkosok csak egyetlen egyszer, a tett valódi végrehajtásakor közelítik meg a helyszínt, pontosan az előzőekben vázolt tényezők miatt. Nem akarnak akadályokat: sorompón átbújni-mászni, kocsik közé keveredni – mindezt tanúk előtt! –és így tovább, ami megint csak a nyílt pályán történő elkövetést erősíti (...)

-A december 2-ai pozitív élmények szintén ellentmondanak az öngyilkosságnak. Mert miről van szó: új kötetre van kilátás, ami egy költő életében olyan, mint az oxigén, állást ígérnek, még íróasztala is lesz, ez egyfajta egzisztenciális biztonságot jelent, amit még megfejelnek a Baumgarten-nagydíjjal, s ez nem csak anyagi, hanem a hőn áhított erkölcsi elismerést is meghozza. A vendégek ezt mondják neki: Új élet kezdődik számára, munka, biztos megélhetés. Be van jelentve Miskolcon, kedden várják a Szép Szó felolvasói estjén, ahol maga szavalhatja verseit, amit különben is annyira imád. Már most menne, de nincs a kocsiban hely, hétfőn utaznak Pestre. Ez tehát egy reális, pozitív jövőkép, miért lenne öngyilkos?

-A tragédia napjának történései is, mind-mind ellentmondanak az öngyilkosságnak. December 3-án, már reggel fordítani akar! Megjött a munkakedve! Végig kiegyensúlyozott az állapota, délelőtt heverészik, jó étvággyal ebédel, újságot olvas. Levelet diktál Etus ügyvédjének! Pár óra múlva az ilyen ember nem végez magával.

-A MÁV-jelentések. A szántódi állomásfőnök, 1937. december 3-án, József Attila költő „halálos elgázolásáról” tesz jelentést (és nem öngyilkosságáról!), s miután ezt megismétli, december 13-án a csendőrség ezt írja neki „Köztudomású, hogy József Attila öngyilkossági szándékkal feküdt a vonat alá”. Ám a vasút ragaszkodik a baleset verziójához, amit a Magyar Királyi Államvasutak Budapesti Üzletvezetőségének, december 6-án, a szántódi állomásfőnöknek írt felszólítás is igazol: „A távirati jelentésekben a balesetek idején pontosan úgy kell mindent feltüntetni, amint azt az 193O évi 2O.OOO/III. számú rendeletben mellékelt mintában előírtuk /hó, kelet, nap, óra is perc/”. Az állomásfőnök december 8-án válaszol is: „Tisztelettel jelentem az utasítást tudomásul vettem. A baleset 1937. XII. 3.-án, 19 óra 35 perckor történt. Az igazgatóságnak 1937. december 3.-án 22 óra 18 perckor, 8b szám alatt tettem távirati jelentést.” Érthetetlen számomra, ha a MÁV, a vasúti szakemberek is úgy ítélték meg baleset történt s ezt így könyvelték el, akkor miért erőltetjük az öngyilkosságot?!

- Utoljára maradt a baleset verziója. (Az inkriminált időpontban és helyszínen, át akart bújni a vagonok között, a szerelvény meglódult és a két kocsit összekötő csavarkapocs bezúzta koponyáját, meghalt. Mindezt alátámasztja az orvosi szakvélemény, a helyszínrajz, vasúti jelentések és táviratok, stb. – amint könyvemben ezt sokkal bővebben kifejtettem). Álláspontom szerint, ennyi idő távlatában csakis kriminalisztikai módszerekkel lehetett bizonyítani a baleset tényét, az öngyilkosság elvetését. A fogalmilag elképzelhető változatokat kizárni (természetes halál, gyilkosság, öngyilkosság) így maradt a baleset. Más verzió pedig nem jöhet számításba (...)

Tudom persze jól; minden állítás, ami nem illeszkedik, egy korábban elfogadott és meg nem kérdőjelezett rendszerhez – eretnekség. Ráadásul nem is vagyok irodalomtörténész (igaz, ők meg nem kriminalisták), nincs jogom kopogtatni a szentély cizellált, kívül tágasabb. Summa summárum, mindössze azt szeretném hangsúlyozni: lehet, hogy József Attila számtalanszor gondolkodott az öngyilkosságon, sőt ha tovább él, biztosan így végzi, de 1937. december 3.-án akkor is baleset áldozata lett. Végezetül, a kritizálók felé egy tiszteletteljes javaslat, amit Carl Rogers-féle szabálynak neveznek: „ Mindenki csak azután juttathatja kifejezésre érveit, ha újból és pontosan megfogalmazta az előtte beszélő gondolatait, érzelmeit, valamint mindezt az említett személy megelégedésére tette.”