Hajnali Ekloga
Harmatot isznak a kis madarak zamatos falevélről.
Pázsitok átitatott, üde-zöld levelén nehezékként
csüngnek a duzzadozó, remegőn tapadó csoda-cseppek.
Pír kel a tág horizonton, az éj suta rostja elolvad,
bíboros ünnepi nap , amint kifehérlik a körkép.
Zörren a fák citerája, a szél belecsap dudorászva.
Álmosan ébred a szem: kotorászgat a fény a pupillán,
méla tudat hunyorog megadón a sötét kihalásán.
Míg kiviláglik az ész egyesülni a nappali fénnyel,
tétova álom eloszlik, orozza az éjnek a leplét.
Vénusz uralkodik: átragyog ímhol a szürke homályon,
visszaidézi a bársonyos éjszaka szent pihenőjét.
Éj enyhíti az emberiségnek az élete lázát.
Tegnapot ápol a gyógyerejével az ég takarója,
csillagok árja, e dajkai kéz ölelőn simogatta.
S lám a homályt kiszorítja a nap tüzelő ragyogása,
éj vajúdása, szülöttje, csodás báb'asszonya: Hajnal
Alkonyi Ekloga
Ím a nap őszi korongja csuszamlik a lágy horizontra,
langy heve hirtelen enyhül, az árnylepel élesen elhűl.
Bronzludak is, ha pihenni leszállnak a rétre, pirossá
fénylik a csőrük, a lábuk a harmat erős hidegétől.
Kis madarak raja rebben az esteli szürkület árnyán.
Távol a rózsaszínű havasok süvegébe fagyott hó
prizmajegén töredezve szakadnak a kései fények:
Csendben a nap köszön így el az álmosodó anyaföldtől.
Nappali lények erélytelen élete harca lelankad,
fárad a test idegélete, nyugszik az életütem már
készen az éjnyugalomra, amelyben erő feszül újra!
Hagyd, hogy az alkonyat átölelő lepelébe pihenj el!
Add neki hódolatod s vegyed át a jutalmad: az álmod!
Vedd, amit ad s amit elmond! Áldd csoda-gyógynak az Alkonyt!
0 Megjegyzések