Gyöngyös Imre: Gérecz Attilához

Szabadságvágyról szeliden susog
Tollas sáfárságában nimbuszod.
Versedre nemcsak hall, de lát a vak,
míg röpke percre más világba rak,
a szók mögött keringő eszmerend,
s jaj, mennyi hang zenéje veszne bent,
ha nem dalolnád ismételve még
megrázó hangod bűvös kellemét,
a társas ember egy jaját csupán:
"Rab vágyát édes szabadság után!"

Úgy képviselted drága nemzeted,
hogy szenvedtél, mint néped szenvedett,
béklyóba verten, tűrve nagy nyomort,
harsogva jajt, mely szűk torokba forrt.
Rabláncon kín volt minden ébredés,
gyógyírnak ott a józan ész kevés.
Aztán a porkolábok önmaguk
nyitottak meg minden börtönkaput,
s úgy sem jutott szabadság még neked.
Egy hét szabadság volt az életed.

Minden magyar számára ismerős:
"Ki hazájáért hal, örökre hős!"
Mint otthonában agyonhallgatott,
ismeretlen és névtelen rabot,
a forradalmi költőt s hírnevét
emlékeinkben hordjuk szerteszét
s míg életünkben fáradó szívünk
mélyén az ifjúságunk messzi tűnt,
te villantod fel jó, igaz magad!
Hős történelmünk veled gazdagabb!