Zajácz Edina: Menekülő magam

Menekülő magamat hoztam, vállam
ruhátlan sejtjeit, a játszó kínokban
selyem csontjait. Kifeszített vásznam
tévelygő sírása halkuló szádban
megnyugvásra lel és kitavaszodik.
Kietlen pusztán fedetlen vágy csendje
ölel, bennem kristályhangú nyár lakik
és virágzó szavak illanó kertje...
A gyertyák karácsony fénye áthevít,
csak nézel, sosem múló szerelemmel
és leomló hajamból csodát merít
illatod. Feloldozol életeddel...

Ázott avarban fülledő rettenet,
hiányod gyötrő magánya eltemet.