Békésen pihenek
gondolataim ágyán.
Haldoklom holtan.
Meghaltam.
Elhervadt életem,
kiszáradt talaján,
lépkedem.
Aszót szívem,
rezeg öreg testemben.
Üszkös vérem,
kopogva lépked erezetem falán.
Porladó csontom,
koporsómban fekszik,
szűkös falán fehérbe mártott
bársony borítás.
Szürke agyam nem fedi,
színes tarkítás.
Isteni lepel fedi testem.
Fénybe mártom kezem.
Megfürdetem arcom.
Jézus szent vérével.
Meghaltam.
Tényleg halott vagyok.
Pedig tudom hogy élek valahol.
Kint a végtelen fénymezőn.
Vérbe mártót hazugságok,
fetrengenek.
Isteni dicséretre vágyva.
Állok egy helyben,
lecsukot szemel.
Koporsóm keze simogatja lelkem.
Befed halál szürke magánya.
Rám veti halóját.
Mint az öreg.
S komótosan kihalász
az élet zavaros tengeréből.
Meg ment engem.
Önmagam elmebajától.
Hangtalan lépkedek
a csend üres termében.
Rám támaszkodik.
S megfojt megöli létezem.
A halál.
0 Megjegyzések