Együtt táncolok a fákkal,
tűzben, ím lángokban állva,
megbarnult, rongyos földköpenyt,
magamon, vállamra hányva,
és dúdolva, motyogva, felkiáltva,
odakint a szélben szállva,
a Holdat hívogatom.
Ő jön, s tányérból, tányérba
megy, a mozdulatlansága szeretőm,
csak ezüstös csillogás marad utána,
fénycsapdák, az összefröcskölt levegőm,
aztán elsápadva, mintha félne, elhagy engem,
se tánc, se illat nem marad emlékemben,
csak a pirkadat.
0 Megjegyzések