Thököly Vajk: Hangolódás

Kint… nem vagyok megérett a kínra,

a kővé válás embertelen alku,

bent, túl kényelmes a bensőség,

gondtalan, fáradt széken hagyott restség.

Tapasztalat tapaszt s mégsem aggaszt,

időm és terem, mozdulatlanságot terem,

bár órám ketyegve poros és meg-megáll,

földdobbanás, szívrengés, idő melyben jár.

A hidak alatt maradt, elég magány rejtve,

kinek kellene az, mit más csak úgy eldobott,

tudok ma is korgó lélekkel mosolyt lopni,

éhesre mérgezve, szeretetre hangolódni.