Könyvlapok közt préselt szirom
az vagyok neked,
résnyi világ az én hazám,
s álomtengerek.
Mozdulatlan szorít engem
két dimenzió,
rabként senyved szabad lelkem,
örök lázadó!
A te két szép pillád között
van egy kis sziget,
ott lettem én elszáradó
kék akácliget.
Kitikkad a szívem lassan
kis lap lesz tudom,
préselt akác-szirom leszek
egy bús alkonyon.
Akkor érzed meg te végül
mit tettél velem,
s könnyeiddel elborítasz
majd egy éjjelen.
Megdobban a szívem újra
szabad leszek én,
lepke szárnyon ellebegek
létünk kék egén.
Ám ha lelkem hozzád térne
ne engedj közel,
a te szemed mély tüzének
égett lepke kell!
Megkereslek mégis újra
kék szirom leszek,
préseljél le, hadd díszítsem
emlék-könyvedet!
Aki téged nagyon imád
szabad nem lehet,
nem elég a világ neki
annyira szeret!
Debrecen, 2010. 05. 16.
0 Megjegyzések