Esti szélben, útra kelt a boldogság a házamból,
Elbúcsúztam széptől, jótól s az utolsó vágyaktól.
Nem kérdezett, pedig kérdezhetett volna hányszor...
De ő csak ment előre, ment, a néma vándor.
Ablakomból lágy, simogató, éji dallam repül,
Mely az egész pusztán csendben végigterül.
Szelíd dallamom fülébe suhant, mint a sebes kámfor
De ő csak ment előre, ment, a néma vándor.
Messze jár már a boldogság, nagyon messze innen,
A szomorúságon kívül más társaságom nincsen.
Kiáltok, üvöltök, gyere vissza te jámbor!
De ő csak ment előre, ment, a néma vándor.
0 Megjegyzések