Nincs érzés, nincs szó,
A csönd mélyen elül bennem.
Nincs vigasz, nincs semmi jó,
Nincs meseszép s csodálatos szerelem.
Csak ülök egy fa tövében,
Gondolkozok, emlékezek.
Olyan, mintha valami közeledne,
De megőrzöm a hidegvérem.
A csodálatos képzelet néz,
S kinyújtja lassan karját.
Szívem érzem olyan nehéz,
De megyek, mert ő már nagyon vár.
Eltűnik váratlanul egy pillanatra,
Azt hittem, megint elhagy engem.
De ott ült ismét, nem hagyott magamra,
S elrepített az ég felé hevesen.
Szívem egyre gyorsabban vert,
Láttam fentről a tájat.
Egy zöld szemű lény volt velem,
De repültem, vidáman s bátran.
Ó, képzelet, mily nagy erő vagy,
Bárkinek gondolhatlak téged.
Igaz, sohasem hittem volna,
Hogy egy nap újra eljössz értem.
Leülsz velem egy percre,
Nézel újra s én is nézlek.
Tekinteted összefonódik az enyémmel,
Zöld szemeid, Istenem, milyen szépek!
Elsötétedik minden hirtelen,
Félek, hogy nem találkozunk soha.
Egy kis időre sötét marad minden,
Majd felébredek s a fa tövében találom újból magam.
0 Megjegyzések