Elmélázott. A harmatos reggeli fűre gondolt a tanyán. Hogy is történt? A biciklis gyorsan kanyarodott a hajdani vályogvető gödör mellett, a fű vizes...
...játszani kellene! Talán futva is lehet utánozni. Korán kelni, amikor még a nyári nap tüze nem perzselte fel a zsenge harmatot. Rohanni és kanyarodni. Hátha... hátha elcsúszunk. Mint az a biciklis.
– Kati! Gyere, kitaláltam valamit!
Csillogó szemmel hallgatott. Bólogatva ismételgette:
– Reggel korán kelünk.
A nap álmos hunyorgása költötte, amint a gangon át kukucskált be az ablakon. Tűzpiros fénye a szemközti falra esett, kirajzolva az ablak formáját, vörösre festve a pingált képeket.
– De gyönyörű! – sóhajtotta, de a következő pillanatban már rohant ki az ajtón, bele a bokáig érő porcsinba. Csupa víz és sár lett.
– Ez az! – rikoltotta és futott a szobába, mindent összekenve.
– Kati! Kati, kelj fel! Jó a harmat. Csúszik.
– Hhháááóó... Khhh... mi van?
– Kelj fel. Megbeszéltük... harmat van!
Kati hirtelen felült a kuckóban. Ott szeretett aludni, jól érezte magát a kemence társaságában. Városi lány volt, de szinte minden rokona a tanyákon robotolt. Most felült, szandálját a kezére húzta és kisétált. Fél perc múlva tért vissza, s kezén a vizes szandált mutogatta.
– Aha – mondta álmosan. – így vissza tudok feküdni, nem piszkoltam össze magam. S pár pillanat múlva már álomországban játszott tovább.
– Minek is keltem fel?... most micsinájjak? Sáros a lábam...
Kiszaladt. Futott az ösvény füves partján, lábai egyre vizesebbek. Növelte a sebességet. Jön a kanyar! Balról a gödör, jobbról a szénakazal. Ahogy csak tudott, beledőlt a kanyarba és... és semmi sem történt. Csalódottan állt meg...
... elmosolyodott. – Igen, mert lelassítottam. Féltem. Féltem, hogy tényleg elcsúszok, mint az a biciklis. Mikor is volt? Nyolc éves voltam. Éppen ötven éve lesz a nyáron! S Kati... Kati már 26 éve nincs. Autóbaleset.
2011. február 28.
2 Megjegyzések