Őszinte fájdalom, olyan tiszta,
mosolya ragyog, mint az Ég,
vérző szívemet is gyógyítja,
az irigye lehet Hold s a lét,
amit olvastok, álmaim balladája,
vers a szép reménynek,
egy kisgyerek szent imája,
kezdete végtelen mesének,
mit folytat a kegyes élet,
eddig egy homályos ábránd,
de érzem, még ez is éltet,
egy távoli álom, mi vár rám.
Kinn süt a Nap, mégis fázom,
karjai közt úgy melegednék,
gondolkodva meg-megállok,
telet, s havat elfeledném,
mikor ránézek, fáj a tisztaság,
boldoggá tesz a fájdalom,
rejtélyes, homályos áldomás,
üt tanyát fáradt vállamon,
mint drágakő, csillog a szemed,
nem fog rajta bú, sem ármány,
ez az egyetlen vigasz nekem,
egy távoli álom, mi vár rám.
Futnék utánad, míg te vagy,
nyárba szökkenék aranyló réten,
kedves reményem mi élni hagy,
elszöknék egy csendes éjjen.
Világunkban csak mi lennénk,
semmi más csak szerelem,
szép kertemben csokrot szednék,
rózsa árnya kezeden.
Mégis elfutsz, nem vagy enyém,
állva boldogságom romján
jut eszembe, van még remény;
egy távoli álom mi vár rám.
0 Megjegyzések