Bezártam lelkemet egy sötét szobába,
Hadd roskadjon ott, árván, egymagába.
Hadd maradjak én is, egyedül egy kicsit,
Csak egy pár órát kérek, hátha az segít!
Mert nem vagyok én más, csak lelkemnek rabja,
Lábaim előtt hever, szívemnek darabja.
Egy börtönben élek, melynek lelkem az őre,
Életfogytig kaptam, nem szabadulok tőle.
Gyere közelebb, nézz mélyen a szemembe,
Meglátod lelkemet, s mi benne el lett temetve.
Nem találsz ott mást, csak fájdalom hegyeket,
Régen szerzett, s új, vérző sebeket.
Mert gyenge ez a lélek, alig áll a lábán,
Zavartan bolyong, sokszor oly kábán.
Mert nem kímélte őt, sohasem az élet,
Nem állt sorba akkor, mikor osztották a szépet!
Bezártam hát lelkemet, egy sötét szobába,
Hátha jót tesz neki, ha ül ott, egymagába.
Csak egy pár órát kérek, addig lefekszem pihenni,
Ó árva lelkem, hogy tudsz így szeretni!!
1 Megjegyzések
A pihenés után pedig terelgesd ahhoz a sorhoz, ahol osztják a szépet ! :))