Sümegi Tamás: Felismerés

Elhagytam az ember térségeit immár
s itt eszmélkedem, világ, vad tájaidnál!
Ott rám támadhatnak bármely minutában,
ott a melegágyuk aljas módszereknek,
engem ott néhányan hiába szeretnek,
de feleim ide nem jönnek utánam.

Ős békesség száll innen a láthatárnak,
melyen sötét erdők, komor hegyek állnak.
Indák s nád között bújik virágos pompa,
zengő legyek cikáznak légi utakon,
sugarai körbekígyóznak a napon
és csillogást vetnek fürge patakokba.

Messzünnen futtam s lepkék pihennek rajtam;
szebb, ezerszer szebb most, amit odahagytam.
Szerte a fákon víg madarak fütyölnek,
tiszta vagyok újra, itt jó vagyok végre
és tudva bámulok önmagam elébe.
Szeretem az embert, de jobban a földet.