Sümegi Tamás: Azilum

Két árpaföld között fekszem,
felém intenek a kalászok,
szegfű, margaréta táncol,
bujdokolnak a vad szulákok.

Itt jó a menekedőnek,
mert itt fiatal az idő még,
fönn az égben felhők futnak
s csak egy-egy zúgó repülőgép.

Néhány lépésre éntőlem
fürjek felelgetnek egymásnak,
körülöttem kékpompájú
boglárkalepkék szállva szállnak.

A zizegő, sápadozó
árpa fölött pacsirta verdes.
S mivel itt ifjú az idő,
szívem, lelkem ismét türelmes.

Bámulom e buja, gazdag,
ezerszín, vibráló térséget,
s egyszerűbb dolognak tetszik,
hogy nincs kegyelem, és hogy élek.

Fáj a züllő emberfajnak
látása s rosszaságom unom
már nagyon. S ölébe enged
az én tágas, szép azilumom.

Bizony, a harcos világban
épült számomra durva fészek
és szabadítóm, csitítóm
a szent s ármánytalan természet!