Egyedül vagy, félsz.
Sóvárogsz a semmi után,
keresed ami már nem a tiéd.
Elvesztettél mindent,
feledve a kérdezést
feleletet sem vársz,
pedig időd oly kevés.
Eleged van mindenből,
mindegy, hogy hol mi van,
és mikor mi is lehetne,
rogyadozó testtel, képzeletben
a halottas ruhád felvetted.
Mutogatsz árnyakra, akik
rég odaát vannak már,
s asztaluknál
egy üres szék reád vár.
Lélekben útra keltél,
feladtad a reményt,
síró lelked, zokogva
a múltra néz.
0 Megjegyzések