Megint itt az éj, sötéten ölel körbe.
Érzem, belém vájódik mind a tíz körme.
Égboltja üres, halott és hideg.
Eltűntek a csillagok, kihűltek a tüzek.
Megint itt az éj, s az árnyak serege,
dacolnék velük, de akaratom gyenge.
Túl sok a vád, s nincsen védőm,
egyedül vagyok, s az ég a szemfedőm.
Megint itt az éj, hallom hangjait.
Lágyan suttogja fülembe titkait,
de sikoly vágja félbe az ébredő álmot
reszket a ház, s Én csak rémeket látok.
Megint itt az éj, érzem nem bírom.
Fájdalmam éppen ezért e lapra írom.
Soraim gyorsak, hisz időm véges,
a sötét penge lesujt, ajkam véres.
Ám ekkor, a legutolsó pillanatban,
a nap vörösen emelkedik a pirkadatban.
Fényt ordít a világra, elűzi mind,
érzem, már nyugodtan élhetem álmaim.
Megint itt az éj, eletelt egy nap
Mindíg eljön, s mindíg elragad
Tudom, hiszem, nemsokára vége
hisz mindíg van napkelte...
0 Megjegyzések