Ahogy a halak hűsen nekivágnak
a határtalan, körbe-óceánnak,
a nagy útnak nagy túlélés a vége,
s le-lehúzódik közéjük a béke,
csak ringnak-ringnak, bele a gyönyörbe,
itt nem akad, ki kedvtelésből ölne,
a partot kérdem – melyik, merre, hol van,
s ők kiússzák a kék bolygót alólam,
bár uszonyukon nem látni pecsétet,
a messzi célban egyikük se téved,
nincs szem, ami a láthatárt bemérje,
az Adriának égig ér a kékje,
a nagy vonulás átleng a világon,
friss zöld lobog egy vén fügefa ágon,
s míg elragad a mozgás szenvedélye,
beevezek a napfény közepébe.
0 Megjegyzések