Szokolay Zoltán: Apokrif énekek

I.

azonképpen itt e földön

jegyzetfüzet mintabörtön

sorok drótjában az áram

őrtorony a miatyánkban

lélekfogytig ugyanabban

menetelve szakadatlan

védő vádolt vádló védett

és továbbszáll az ítélet

örökli majd lányom fiam

unokáim mindannyian

írva lesz a nagykönyvekben

amit el sem követhettem

II.

kifosztott áldozat

kering a tűz körül

reménye nem maradt

hiába üdvözül

ereje semmi már

párját nem éri el

attól a széltől száll

amit a láng lehel

mázsányi test se más

csak lepkényi korom

színlelt feltámadás

hogy kié nem tudom

III.

nem én halok meg itt

talán inkább önök

a szende mindenség

kívánkozik belém

sem kőre koppant fej

sem eltűnődő szív

szederjes szájszegély

nem kényszerítheti

hogy nincs mi érdemes

s fiam indulj tovább

hagyd itt e rothadó

apádat és hazád

nem én halok meg itt

talán inkább önök

tetszettünk volna bár

a forradalmat is

ahogy az írva van

kilencszázvalahány

gyötrelmes tavaszán

a puszta kéz kevés

valami cselt mutass

de álltunk szeppenők

a mikrofon előtt

és ömlött ránk a szenny

tetszettünk volna bár

a várótermi fényt

s a csípős húgyszagot

örök katarzissá

emelni akkor ott

ne háborogj fiam

nem voltunk annyian

mi mindig kevesen

mi elegen sosem

a vers is épp csak így

segít hogy élni higgy

ha már nem is leszek

csak felkanyargott füst

kertvégi kis halom

te még maradj ha tudsz

neked jut alkalom

a boncmester kezét

lefoghatod akár

talán egy percre is

és visszaszökhetek

magamnak mondani

a számon vaslakat

mit szétfeszítenek

az utolsó szavak

tetszhettem volna úgy

tetszhettem volna így

tetszettem volna ezt

tetszettem volna azt

írhatnék verseket

lehetnék tetszhalott

feküdnék ébren itt

két téridő között

de menni célszerűbb

tisztább irgalmasabb

mint tudni bárkinek

eltitkolt vétkeit

nem én halok meg itt

talán inkább önök

akik kitüntetik

mosolygó gyilkosom

IV.

ajtót kell nyitnod majd nekik

bólintasz köszönés helyett

az ott a teste vihetik

jól bírja már az ütleget

közszolgálatban rajzanak

selyemnyakkendős döglegyek

mi történt ötven év alatt

hány szétrúgott vagy tönkre tett

fejet felejt a publikum

az elgyávult emlékezet

demokrata statárium

ezt csak a gyilkos úszta meg

most ellenőrzi tar pribék

gépemen nincsenek jelek

se szubtrópus se sarkvidék

már élni nem kínál helyet

nem várhat rám se föld se ég

magam is így rendelkezek

az ott a testem hadd vigyék

égesd el minden versemet