Bakos Krisztina: Öt

Öten voltunk egy fedél alatt,
Szánkba alig jutott egy-egy falat,
A családban az ötödik gyerek,
Nem élhette meg a hatodik telet.
Mert öt évesen, egy furcsa napon,
Egy lény ült az ötödik padon.
S ötödik hó ötödikén,
Az öcsémmel elment a lény.
A lény, ki után nem maradt más,
Csak fájdalom és sírás,
S ezt a lényt a keserű halálnak hívják.

Öcsém emlékére,
Öt órakor harangok kondulnak,
Emlékére öt napig, a madarak sem mozdulnak.
Emlékére sírt emelnek öt utca sarkára,
De emlékművek egyikének sem vésnek nevet a sarkába.
Emlékére öt évig egy levél sem fog hullani,
Emlékére öt rózsa öt percig fog csillogni.
Emlékére öt emberben öt szó maradt meg,
Minden napod utolsóként éld meg!