Koszár Róbert: Kételyek nélkül

Ezernyi utat próbáltam,
jártam göröngyös ösvényeken,
koptattam macskaköves utcákat.
Kerestelek földön és égen,
kerestelek mennyekben és
oda, hová a fény nem ér,
ahol vonagló démonok sikoltanak.

Éreztem jelenléted, utánad kaptam,
s tested szétfoszlott, ködbe burkolódzott.
A kezem csak levegőt markolt,
hívtál és Én törtem előre, hívtál, és Én
ordítottam, megtörve az éjszaka csendjét,

Te vagy, kit kerestem mindig is,
Qetesh, Astarte, Aine, Ishtar,
hozzátok szólok, áldjátok meg e
szerény porszemet, a Világnak
eme aprócska sejtjét,
hagyjátok, hogy álom legyek, vágya
annak, akit keresek. Én legyek boldogsága,
még ha csekélyke is. Gondolata, érzése, emléke
és jövője.

Vad szilaj tavasz, virágok bódító illata,
fényes kápráztató jelenés, egy angyal,
avatár érintése, gyógyír sajgó lelkemnek.
Könnyed léptei, éteri ragyogása.
Nem takarom el szemem, mert Te vagy
az, kit nekem szántak az égiek,
és ha szent tüzedben el is égek,
azt boldogan teszem.
Megbánás nélkül.

Lehelj csókot homlokomra, ajkamra,
hadd öleljem izzó tested,
perzselje bőröm érintésed,
s halk suttogásod elmémben
eltörli a kételyt magamban, kettőnkben,
s ami marad őszinte tiszta szerelem.
S tudom, nem hiába éltem.