Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

A lélek útja könyv bemutatója Nagykanizsán

Nagykanizsa - „A lélek útja” címmel jelent meg Lélek Sándorné legújabb kötete. A bemutatót vasárnap tartották a Református templom gyülekezeti termében. 

A megjelenteket Hella Ferenc református lelkipásztor köszöntötte, majd felolvasott egy történetet a novella-gyűjteményből. Ezt követően Bencze Attila író-költő, a Lélek-kötet kiadója, a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke mutatta be szerzői közösségüket és azon keresztül Lélek Sándorné művészetét. Mint elmondta: míg a huszadik század jelentős irodalmi stílusaiban az avantgarde-tól a posztmodernig alapvető élmény az elmagányosodás, addig a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy az Isten – család – embertársak iránti szeretet hármasa jegyében alkot. Így próbálják meg felhívni a figyelmet a kiveszőben lévő értékek fontosságára. A Páholy elnöke ezt követően Lélek Sándornéval beszélgetett. Kérdésére, hogy honnan meríti az ihletet novelláihoz, a szerző saját tapasztalatait nevezte meg. Nem véletlen, hogy írásai alapélménye az újrakezdés, az új esélyek megragadása – Lélek Sándorné ugyanis egykor súlyos betegségen esett át, újra kellett éleszteni: ez és nehéz felépülése megváltoztatta értékrendjét. Mint elmondta, lábadozásakor rengeteg szeretetet, támogatást kapott családjától, barátaitól – ez az, ami felnyitotta szemét. A szerző vallja: ha a lélek egészséges, a test mindenre képes lehet. Ehhez viszont a hit és a családi kötelék elengedhetetlen. Lélek Sándorné végül kihangsúlyozta: történeteivel nem vezetni akar, csak utat mutatni mindazoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek. Az írások célja az is, hogy felrázza az emberek lelkét, és arra biztassa őket, figyeljenek oda jobban társaikra.


Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések