Egy félénk tinilány ,
ki még élt az álom határán!
Ez voltam én,a nagy bohém.
Nem érdekelte más csak a játék,
hitte a szerelemre ráér még!.
És jött akkor a nagy csoda,
egy fiú várt a kapuban.
Kezem izzadt ,lábam reszketett,
s belül a tűz égetett.
Az ölelése olyan volt nekem,
mint hullámzás a tengeren.
A csókja,az első igazi csók,
melyben a félelmem is benne volt.
Tavaszízű ,lágy és selymes.
Közben testem átjárta a remegés.
Nem tudtam hirtelen mi ez a szenvedés.
A szívem hevesen ver,vérem lüktet,
és én ölelni, csókolni vágyom,
tudtam ez nem álom!
Az első szerelem, az első csók
édes tűzze égett,
azt kívántam bárcsak ne érjen véget.
De vége lett,
ahogy a fiú is tovább lépett.
De én mindig emlékszem,
szívemben újra átélem.
Azóta sok csókot kaptam,
de az első csók íze még most is itt van.
A fiúra talán nem is emlékszem,
de a csókra még igen.
Az első csók még ügyetlen,
de tüze még égett,
az első csókot mindig érzed!
0 Megjegyzések