Új kenyér ünnepén gyengélkedőben
A tűzijátékot a kertemből néztem.
Tücskök szolgáltattak aláfestő zenét,
A Hold kíváncsian nyitotta föl szemét.
Egyre följebb kúszva bámulta a csodát,
Szél sodorta felém szürke füst illatát.
Káprázatos fénnyel karolt át az este,
Csillagszemét az ég reám meresztette.
A fák sejtelmesen susogtak köröttem,
Titkos lángra gyúlva az est fogja lettem.
Elbűvölt a sok kis tücsök muzsikája;-
Holdfény, a csillagok ragyogó pompája.
Földbe gyökeredzett, nem mozdult a lábam,
Lelkem szárnyra kapott ott a félhomályban.
Szívemnek oly kedves természetcsodája,
Elröpített engem egy mesés világba.
Fényvirágot szedtem a tejút széléről,
Földre szórtam szirmát a Göncölszekérről.
Az égi mezőben sokáig bolyongtam.
Fényárban fürödtem, jártam csillagporban.
Tündöklő csodák közt egyet mégse leltem,
Nem volt ott közöttük, akit én kerestem.
Sok kis apró csillag pislákolt köröttem,
Míg én egy fényesnek nyomába eredtem.
Oly közel volt hozzám, tőlem mégis messze,
Szemem csak ez egynek sugarait leste.
Csalogatott, hívott; futottam utána,
Mégis távolodott tőlem csillogása.
Egy nagy villanással végleg eltávozott,
Ott az égi űrben kétségek közt hagyott.
A szívem üres lett, lelkem összeroskadt,
Csillagporos úton vonszoltam magamat.
Elmém nagy hirtelen megvilágosodott,
Akiért én égtem, nem nekem ragyogott.
Sok kis apró csillag pislákolt köröttem,
Míg én egy csalóka látomást kergettem.
Arcom elhalványult, a szemem párás lett,
Égő könnyeimből felhő kerekedett.
Felnyergeltem komor szürke lovam hátát,
Csillagoknak mondtam csöndes jóéjszakát.
0 Megjegyzések