Kerekes József - Barátság-Szerelem

Egy mosoly, egy vérző szív,
Egy gondolat, csak terhes kín.
Egy lángoló aranyfürt,
Egy mángorló, kék tenger,

Egy mosoly, egy kínos csönd,
A csendesség néhol gyönyör.
Egyszerre mozdul a föld
S porba hull a végzete.

Hullámzó gesztenyebarnaság... néma,
Hosszan fodrozódó szalmaláng... véka,
Mely alá arcom úgy rejteném,
S bár volna elmédben ehhez elég fény.

Erdőszín világít, beszédes a szája,
Hallgatom, mit tátog, s hogy omlanak várak.
Csavarja a valót, ködként száll le rája,
Dombok csúsznak át önzésbe.

Vérbe mártott lángok nyaldossák
Szívem hűségben fürdetett vánkosát,
S ha testem nem is bujaság cinkosa,
De örömmel volna egyszem kegyelted.

Ez más, nem tenger, inkább nyugodt óceán,
Megmártóznék benne, bújik mint kéjleány,
S számba sem kellene vennem,
De ez soha nem megy, és már el is vesztem.