Majd ha mosolyog a tükörkép
egy zord tavaszi reggelen,
és kinyílik hangom virága,
s eltűnik lelkem hiánya.
Majd ha csöndes szívem többé nem ég
észrevétlen, szürke hangulatban,
és eltűnnek a háborgó hegek,
s úgy érzem, most más legyek.
Majd ha ismét fellángol szívem hamva,
egy gyönyörű, váratlan reggelen,
és eltűnnek a magányos nappalok,
s testem átkarolja egy ismeretlen karja.
Majd akkor meséled el lelkem,
csöndesen,
mi bántott a múltban
szüntelen.
0 Megjegyzések