Az én apukám nagyon messzire ment , Afrikába. Ott nagyon meleg van és csak sokára jön haza, akkor még csak hat éves voltam a húgom három. Repülővel utazott és sok-sok levelet írt anyának, írta, hogy a repülőn buzinak nézték, mert hordta a láncot, amit mi gyöngyből fűztünk neki, anya ezen sokat nevetett a testvérével, én nem tudtam mit jelent buzinak lenni, azt is írta, hogy tevehúst kell enni, hosszú a haja és a szakálla, mert még itthon elvették a borotváját. Afrikán is átutazott, egészen a tengerig, mert ott úszhatott a barátjával egyet. Én iskolába mentem és megígértem, jó kislány leszek és nagyon büszke volt rám, mert jól tanultam. Anya azt nem írta meg neki, hogy bajban voltam a” g” betűvel, mindig elfelejtettem, és amikor anya kérdezte mi annak a bizonyos könyvnek a címe, én csak ennyit tudtam elolvasni: ..ös ..únár ..edeon... Anya mérges lett és egyszerűen darabokra verte a könyvet a fejemen, mostmár nemcsak a” g” betűt ismerem. Anya azt is sokszor mondta, hogy az isten bassza meg a kurva anyámat, én csak évekkel később kérdeztem meg tőle, miért kíván ilyen jókat magának.
Az én apukám hazajött Karácsonyra, hozott sok gyönyörű ruhát, édességet, anyának szatén hálóinget, selyemköntöst. Anya méltatlankodott, hogy ezt ő minek vegye fel, de mondta a testvére, hogy az úrinők ilyet hordanak, ezen megint nagyot nevettek. Apukám fekete lett és megöregedett, azt mondta a hőség miatt,- és mert nagyon hiányzunk, de menni kell vissza, hogy sose nélkülözzünk. Az iskolában mesélni kellett, kérték beszéljek arabul, mert apa sok mindent mondott, én pedig halandzsáztam néha és még a nagyok is hittek nekem.- Az én hajam is megnőtt időközben, itt falun már rutinból is megcibál az anyád, ha elmegy melletted, de miért, azt sosem tudod meg. - Apa küldött csomagot, sok ruhát, anyának krémeket és olyan dolgokat, amiről nem tudták micsoda, így utólag gondolom hajhabot kentek a testvérével az arcukra. Aztán apa küldött neki sok rózsás kendőt, mert az arab nők olyat hordtak, de anya szerint az cigányos volt és a tsz-ben elosztogatta, kapott szabadidőruhát, hogy azt hordja az otthonka helyett, mert itt az asszonyok otthonkát hordtak, igaz anya mindig rövidre vágatta és egyébként is átlátszott a bugyija.
Az én apukám örült, hogy mindent megadhat nekünk és ette értünk a tevéket is, mi pedig úgy jártunk, mint a tündérek. Eltelt már két Karácsony és apukám végre hazajött és azt mondta nem megy vissza többet Afrikába, mindig együtt leszünk. Vettünk autót és apa nevetve mesélte, hogy Pesten uramnak szólították, aztán elkészült a fürdőszobánk is.
Az én apukám beteg lett, folyton panaszkodott, hogy a patkányoktól nem tud aludni, nem játszott velünk és nem is énekelt, anyával sem nevetett. Az orvos azt mondta minden rendben lesz, ha szedi a gyógyszereket. Én szorgalmasan tanultam, hogy hamarabb gyógyuljon meg, az iskolában azt mondták a gyerekek, hogy apukám bolond, mert azok járnak a diliházba. Egyszer én mentem vele és amikor megkérdezte tőle az orvos ki a kísérője, mondta, hogy a lánya. Ezen nagyon meglepődtek és azt hitték a rendelőben megint félrebeszél, de én tényleg kint vártam rá, kérdezte tőlem az orvos, szeretem-e apukámat és akarom - e, hogy ne legyen sokáig beteg.
Az én apukám amikor vacsoráztunk azt mondta az anyukámnak, hogyha elalszik egy késsel elfogja vágni a nyakát. Anya mosolygott és mindenki tovább ette a levesét, amikor lefeküdtünk nem mertem elaludni, én láttam, amikor anya a csirke nyakát vágja el, mert mindig segíteni kellett megpucolni. A testvéremmel nem értettük miért akar minket apa megölni, mert tegnap még szeretett és mi most is szeretjük. A párnája alá egy hatalmas baltát rakott, az ajtót is beszegelte, azt mondta ki sem megyünk és be sem jöhet senki.
Az én apukám összetörte a bútorokat, a tányérokat és leverte a csempét a fürdőszoba faláról. Aztán zokogott a konyhában, mert nem emlékezett semmire. Anyával visszamentek a diliházba és apukám ott maradt, de azt mondta az orvos minden rendben lesz. Anya sokat sírt és imádkoztunk mamával, mert azt már nagyon korán megtanultam. Apa hazajött és a lila virágos inge volt rajta, amit úgy szerettem, az utcán elé futottunk a testvéremmel és az ölében vitt minket haza, még a szomszédok is kijöttek az utcára, apukám akkor huszonhét éves volt,. nem tudott dolgozni, anya megint kapálni járt és én mondtam apának menjünk el a tanyára ahol éltek, mert anya azt mondta apa tirpák, így az én fajtám is az. Csak késő este jöttünk haza, mert lerobbant a kocsi és anyáék otthon sírtak, mert azt gondolták apa megölt minket. Amikor hazaértünk anya nagyon kiabált velem, mert én találtam ki, hogy menjünk el, pedig reggel megmondta sehova nem mehetünk a házból. Apa azt mondta anyának fogja be a pofáját, mert az autóból csak az emelő és a pótkerék az övé, ezeket kidobta és elment. Anya sírt, de aztán a testvérével ezen is nevettek sokat. Apa egy hétig nem jött haza,megint rosszul érezte magát, folyton csak a patkányokról beszélt.
Az én apukám összetörte a maradék széket és poharat és minden este az utolsó vacsorát ettük, mert megmondta anyának, ezt nem éljük túl. Az iskolában azt mondta a tanár néni, eljön családlátogatásra, anya pedig azt mondta, a piszkos kurva azért jön, mert hallotta, hogy egy pohár sincs már a házban. Nekem már sebes volt az ujjam, mert annyira szorítottam a ceruzát, folyton izzadt a tenyerem és én még mindig szépen akartam neked írni apa, de csak elmaszatoltam a füzetet, ezért fekete pontot kaptam.
Az én apukám újra visszament a kórházba és mi vártuk haza. Nőnap volt, azt mondta, adjam oda a zsebpénzem, mert anyának kell ajándékot venni. A pénzemből csak bort vett, mert virágra nem jutott, aztán a bort bezárta a spájzba, és a kulcsot nekem adta, legalábbis így emlékezett. Aztán kiabált velem a kulcs miatt, de felfeszítette az ajtót és ivott a borból, aztán újra, végül felöntötte vízzel. Anya nagyon mérges volt mikor munka után hazajött. Apukám csak ritkán tudta mit csinál, folyton egy naplót írt és azt mondta senkinek ne áruljam el kik a bandatagok. Én megígértem neki, soha nem árultam őt el, azt sem hova rejtette a füzetet, csak a temetése után találták meg a testvérei.
Az én apukám egyszer azt mondta nagyon szemtelen vagyok és megpofozott, nem tudtam miért bántott, mert nem is szóltam hozzá, anyának elmondtam és ezen összevesztek. Mi kint voltunk a testvéremmel, apa pedig elővett egy kést és anyát bezárta a házba. Én mondtam a testvéremnek bújjunk el a kiskertben a rózsalugas mögött van egy hordó.. és mi nagyon sírtunk. Egyszer anya kiszaladt, apa mondta neki, addig meneküljünk, amíg meg nem gondolja magát. Végre egérutat adott és mi futottunk és soha többet nem mentünk haza.
Az én apukám nem tudta, hogy titokban rokonok fogadtak be a városban, nagyon messze. Az új iskolában senki nem ült mellém, kinevették a barna nadrágomat, amin fehér pöttyök voltak és azt mondták, hogy egy tetves paraszt vagyok. A régi iskolában mindenki szeretett és szünetben az egyik tanár mindig a nyakába vett, hogy lássak valamit a világból, de itt fiúk mindig fellöktek és testnevelés órán mindig sírtam ha futni kellett, mert fájt az oldalam. Én nem akartam senki előtt és elől futni többet… Anya elvált, mert mondta az orvos neki, hogy ezt értünk tegye, mert apán nem tudnak segíteni .Anya mesélte, hogy a buszon meghívtad az ügyvédjét egy felesre.
Az én apukám csak ritkán láthatott minket, mert a nyári szünetekben mehettünk a mamához, akkor beszélhettünk vele, ha valaki még ott volt, én a kerítésen keresztül mondtam el, hogy kinevették a ruháimat, és az édesanyjával új pulóvert vett nekünk. Nyáron fagyit hozott nekünk, de mama azt mondta ne együk meg, mert biztos megmérgezte, pedig csak olvadt volt, mert gyalog ment érte a hőségben és egy befőttes üveget vitt el a fagyizóba.
Az én apukám nem tudta, hogy mindig rosszat álmodok, hogy a sötétben még kimenni sem merek a szobából és a kések a konyhában.. nem tudtam rájuk nézni sem. Azt hittem, ha jövök haza az iskolából és kinyitom az ajtót, akkor valaki áll mögötte és meg fog fojtani. Anyát mindig felhívta a testvére telefonon és elmesélte megint mit csinált apa, hogy már az édesanyja is elköltözött és az apjával egyedül maradt.
Az én apukám nem tudott tovább küzdeni és felakasztotta magát. A temetésen nem sírtam, mert azt mondták a faluban, hogy ne sajnáljam, az ilyen szemét ember megérdemli, ha megdöglik és nem szabad megsiratni. Meglátogattam édesapád, aki elmesélte milyen volt, mikor kötéllel együtt a karjába szakadtál és én nem láttam már mást csak a tragédiát, mert az én apukám azért halt meg, hogy nekünk jó legyen. Édesapád egyik nyáron kérdezte tőlem, hogy én ki vagyok, mondtam, hogy Edina, de akkor a hallása már igen alkalmi volt és végigsorolta mind a négy lánya nevét s én mindig megráztam a fejem, hogy egyik lánya sem vagyok, hanem Edina. Aztán egyszer megkérdezte, hogy mi van fiam, ennivaló kell?- és elém rakott egy fél kenyeret kolbásszal, aztán bort is öntött mellé, úgy döntöttem inkább eszek, mindegy ki vagyok, mert ha megtudja, úgyis sírni fog és rólad mesélni.
Az én apukámnak soha nem mondhattam el, hogy színésznő szerettem volna lenni, de anya azt mondta semmi jót nem néz ki abból a majomkodásból és legyek inkább ápolónő, mert arra mindig szükség lesz. Mama pedig azt mondta, hogy nem szeretne a kezem közé kerülni, mert mindig hamar helyre tettem a panaszkodókat. Mégis ápolónő lettem és anyukámnak igaza lett, egy életre kaptam munkát, mert a kisfiamat kell ápolnom, amíg élünk. Tudod, majdnem meghaltunk, de nem engedhette meg magának mégsem a kórház, mert rontottuk volna a statisztikát és éppen akkor nem kapják meg az év kórháza címet.
Az én apukám tudott úszni, de én sosem tanultam meg, csak futni. Valahogy az ember ösztönből fut, az életért. Nem félek már a sötétben és a kések sem zavarnak, már nem gondolom, hogy egyszer ellenem fordulnak. Csak azt tudom milyen rohadtul igazságtalan az élet, mert az én vacak kis álmomat, hogy boldog legyek egyetlen kéz sem képes megtartani…
