Hajdú Levente: Hiába jő

Hiába jő egy új
karácsony,
ha telembe zárt
magányban fázom;
hiába szórja étkem
sóval,
ha elröptét szánja
minden sóhaj.

Párnapnyi csend
és égi béke,
s majd újra fegyver
ropog az égre.
Ne díszítse álság
a lelkem,
mert hazug szavára
rég ráleltem.

De jöjjön mind,
mi tiszta szándék,
a fény ragyogjon,
tűnjön az árnyék.
Lelkem mossa
hótiszta szépre,
és szennyét hordja
messzi cserébe.

Öleljen át egy halk
vigasszal,
mi nemcsak ámít -
meg is vigasztal.
Utam jelezze fénylő
csillag,
szelíden intsen,
hogy jöjj, mert hívlak.

És álljak ott egy jászol
mellett,
ködpárán át,
mit barmok leheltek,
nézzem a fényt egy
gyermek arcán,
keresve őt
hűs istálló jászlán.

Szóljak hozzá,
jöttét megértve,
bízzam benne,
úgy lesz, mint ígérte,
hitem valljam,
érte kiállva -
csak ily karácsony
nem jő hiába.