A nappali műszaknak nincs nehéz dolga,
Az emlékek ilyenkor csendben meghúzódnak
A zárkák fehérre festett ajtajai mögött,
Emlékeim börtönébe nyugalom költözött.
Ilyenkor egyszerű elmenni közéjük,
Tábláról olvassuk, kit-hol keressünk,
Lehet velük beszélni, akár nevetgélni,
Értelmesen válaszolnak, nincs is mitől félni.
Az éjszaka azonban nagyon mozgalmas,
Ilyenkor mindenki borzasztó nyugtalan,
A zárak sem zárnak megbízhatóan,
Néhány fogoly könnyen elszabadulhat.
Van köztük néhány beteges szadista,
Ha csak tehetik, csendben kilopóznak,
Reggelig kínoznak szelíd mosolyukkal,
Majd hajnalban némán visszaosonnak.
Ha nappal látod őt: gyönyörű emlék,
Szép volt, jó volt, de elmúlt rég,
Megvolt az oka, hogy így alakult,
Egy édes pillanatra több keserű jut.
Ám éjjel, mikor az elmém védtelen,
Beoson hozzám a könyörtelen,
Illatos hajával szinte beborít,
Szelíd pillantása okozza a kínt.
Mit sem ér ilyenkor a kemény akarat,
Az objektív szemlélet a nappalban maradt,
A kétely fojtogat, bűnbánat hasogat,
A lehetőségek bilincse a húsomba mar.
És nem éri be a megtörtént dolgokkal,
Egyre csak rákezdi: Mi lett volna, ha...
Elém vetít ezernyi színes történetet,
Fülembe suttog egy teljesebb életet.
A nappali műszaknak nincs nehéz dolga,
Az emlékek ilyenkor csendben meghúzódnak
A zárkák fehérre festett ajtajai mögött,
Emlékeim börtönébe nyugalom költözött.
Az emlékek ilyenkor csendben meghúzódnak
A zárkák fehérre festett ajtajai mögött,
Emlékeim börtönébe nyugalom költözött.
Ilyenkor egyszerű elmenni közéjük,
Tábláról olvassuk, kit-hol keressünk,
Lehet velük beszélni, akár nevetgélni,
Értelmesen válaszolnak, nincs is mitől félni.
Az éjszaka azonban nagyon mozgalmas,
Ilyenkor mindenki borzasztó nyugtalan,
A zárak sem zárnak megbízhatóan,
Néhány fogoly könnyen elszabadulhat.
Van köztük néhány beteges szadista,
Ha csak tehetik, csendben kilopóznak,
Reggelig kínoznak szelíd mosolyukkal,
Majd hajnalban némán visszaosonnak.
Ha nappal látod őt: gyönyörű emlék,
Szép volt, jó volt, de elmúlt rég,
Megvolt az oka, hogy így alakult,
Egy édes pillanatra több keserű jut.
Ám éjjel, mikor az elmém védtelen,
Beoson hozzám a könyörtelen,
Illatos hajával szinte beborít,
Szelíd pillantása okozza a kínt.
Mit sem ér ilyenkor a kemény akarat,
Az objektív szemlélet a nappalban maradt,
A kétely fojtogat, bűnbánat hasogat,
A lehetőségek bilincse a húsomba mar.
És nem éri be a megtörtént dolgokkal,
Egyre csak rákezdi: Mi lett volna, ha...
Elém vetít ezernyi színes történetet,
Fülembe suttog egy teljesebb életet.
A nappali műszaknak nincs nehéz dolga,
Az emlékek ilyenkor csendben meghúzódnak
A zárkák fehérre festett ajtajai mögött,
Emlékeim börtönébe nyugalom költözött.
