Aba-Angs Ilona: Gyermekfejjel

Mikor gyermekfejjel egy fáspincébe zártak,
Akkor fogott meg a dohszagú varázslat,
Hogy nékem itt...

Könnyben, átokban, jajban,
A város alatt, a kiszáradt talajban,
Hol szelíd, jóságos patkányok élnek,
S bogarak adják fényük a bársonyos éjnek,
Hol gyökeret ver a jelen a mélybe,
Hol eltemettetett annyi nép reménye,
Hol mégis álmok kelnek, kerekednek,
Hol bősz kígyók álnok fenekednek,
Hol titkos alagutak a semmibe futnak,
Hív hírnökök, régi uraikhoz jutnak,
Szívükön levél, min vérzik a pecsét,
S csontvázak húznak vijjogó zenét,
Mire más csontvázak táncukat járják,
Hol anyjukhoz bújnak a
Halálra vert árvák,
Hol várat épít és
Foglalásra készül a termesz,
Hol a Nagytanács eldönti,
Lesz-e földrengés vagy nem lesz...

...nékem itt van igazán dolgom,
S hírt innen adok majd
Vészt jósló hangon,
S azoknak fent engem
Nem kell pincébe zárni többé,
Mert el sem hagyom már
Örökkön-örökké.