A
szabadság lett a legszínesebb magyar szó a Színes Város Csoport és a
Fővárosi Beszédjavító Intézet által június elején meghirdetett
versenyen. A második a helyezett a gyöngy, a harmadik a buborék lett.
A pályázók nagyjából egynegyede rakta ki a szavakat az Akvárium
tetején lévő közösségi üzenőfalon, a többi szó e-mailben érkezett. A
nevezett szavakra csaknem 30 ezer szavazat érkezett – mondta el Flór Péter, a Színes Város tikára.
Az első 10 szó sorrendje a szavazatszámok alapján a következő lett:
szabadság, gyöngy, buborék, záporeső, pirkad, kanyar, pitymallat,
tyúkhúsleves, pipitér és csoki.
Varga Dávid és Varga Szilvia Marcella,
a QB projekt alkotói és létrehozói érdekességként megemlítették, hogy a
korábbi legszebb szó kampányoktól eltérően a mostani pályázaton sem a
folyton felbukkanó szerelem, csók és szív, sem pedig az állandóan
feltűnő édesanya és pillangó szavakra nem érkezett igazán sok szavazat.
Ughy Attila, a fővárosi önkormányzat
városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnoka, a kampány fővédnöke
szerint a Színes Város alkotói Budapest arculatához egy merőben új
dolgot adtak hozzá a köztéri üzenőfallal, amely két évvel ezelőtt
kísérletként indult el. A felszerelés óta ugyanis a QB a belváros egyik
nevezetességévé vált, amelyet már nemcsak a fővárosiak, de a külföldiek
is megszerettek.
A nyertes szó beküldője 2 darab hetijegyet nyert a Sziget
Fesztiválra, a programot támogató HP Magyarország különdíját, amellyel a
legkreatívabb tipográfiát jutalmazták, a búgócsiga szó nevezője kapta.
A Legszínesebb magyar szó pályázat mellett egy rajzverseny is elindult Legyél Te is pixelvarázsló! címmel, ennek részleteiről a www.loveoriginal.hu lehet részleteket olvasni.
0 Megjegyzések