Már csak itt élsz bennem Kedvesem
valahol az időben pihensz csillagok honába,
nem kínoz már fájó kétség átkozott gyötrelem
de én itt maradtam rongyos selyemruhámba.

Nem illik már rám a régi pompázó életem
csak a magány keserű szagú, megtépett gúnyája 
vágyaimat lezárt ajtók mögé rekesztem,
egy önként vállalt dermesztő félhomályba.

Fejem fölött lassan elszállnak az évek is csendesen
s ha majd ezüstöt sző hajam egy fáradt holdsugárba,
fakó lovam hátán hozzád kaptatok engedelmesen
az egykoron, fényesen csillogó álmaink nyomába,

Valahol az időben...

2012.05.20.