Timár Judit: Gyerekkori emlék

Rigó füttyszó ébresztett minden reggel álmomból,
Kasza visszhangja harmatos fű hangjából,
Apám kurjantása, s a vízcsorgó csobbanása.
A kunyhó fala sárral tapasztott volt, hideg a fala.

Emlékszem, apám kaszája után nyúlt, gondterhelt volt.
Nagyra tátottam szemem, ő mélyen felsóhajtott.
Gyerekként nem értettem őt, némám tette dolgát,
Majd fáradt keze reszketve ölelt át, temette gondját.

Mintha ma történt volna, emlékkép tárul elém,
Kis kobakom ölébe hajtottam, amint letelepszik
harmatos fűnek ölébe hajtsa fejét, megnyugszik.
Hangja elcsuklik, de mégis megszólal halkan:
-hiányzik az anyád fiam, s a jó meleg túrós-puliszka.

-Már a székely ingem is kilóg a priccses gatyából,
Vászna nem fehér, senki nem mossa, ennyi a tisztaságból.
Fájdalmas hangja apámnak piciny lelkemre rogyott,
Alig szólalt meg a csöpp szám, s a szívem zokogott.

Apám könnyei szempilláiba mélyen rejtőztek,
Megrázta buksi fejem, a kezei, azok életerősek.
-Gyerünk reggelizni! Valami szalonnát s hagymát,
jó nagy karima kenyeret szelvétre rakott;
-Egyél fiam, ettől pirosodik az arcod!

Pillanatra elillant a bánat, már is pezsdült az élet.
Biztató tekintete őszinte volt, s közbe hajtogatta:
-Evéssel jön meg a jó kedv, igazi székely legény lesz belőled!
Én meg szaporán ettem a szalonnát, a hagymát,
Mert a becsületes ember jóra neveli mindig a fiát.