Jöjj, Gyula bátyám, énekeljük együtt az ezredéves dalt,
mert a magyar nemzet nem tudja merre tart!
Tétován lép az útelágazásra, nem sejti,
hogy az út végén mi vár reája.
Örökségünk közös:- jöjj, most majd ketten sírunk…
A zivatar örök: - nem nyugszik meg soha szívünk.
Mennydörög; rakásra hullnak a villámok,
föntről is, közöttünk is lesújt az átok…
Még ma is helytálló bús elégiád,
magyar népünk Napot már hiába imád…
Büszke fejéről a fény lecsorog,
dacos ajkáról a szó ismét konok.
Kitörne, jaj, de hova, merre tartson?
Szép Ölü madár nem várja már a parton…
0 Megjegyzések