foszlott álmok úsznak
fáradt szemű őszbe
kihűlt ölelés vergődik
a szürke ködben
hoztál tüzet vöröset
fényt árnyékot
vérrel és könnyel áztattad
fehér lepedőmet
bőröm alatt kígyózva
kúszol tüdőm és szívem felé
lassú haláltáncomból
gyúrnál magadra álarcot
hát ne akard! sejtjeim
nem illenek piramisod
kövületébe, csúcsa soha nem
kapaszkodhat csillagokba
hát ne szeress!
és ordíts vadul hogy szeretsz!
sápadt tébolyult csöndben
csak vagyunk
rongyolt álmok hullnak
rőt levelű őszbe
csontváz karú ölelés
izzik a szűz téli éjben.
0 Megjegyzések